Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

Két térségben elfogyott a társasházak energetikai felújítására múlt csütörtökön megnyitott állami pályázati keret. A tízmilliárd forintos keretet a lakásszám arányában felosztották az egyes térségek között. Az állam ezúttal a tervezett beruházások költségének legfeljebb a felét állja.

Fával akar fűteni?
Ha fával vagy úgynevezett mezőgazdasági melléktermékkel, pl. kukoricaszárral vagy szalmával szeretne fűteni, javasolt erre a célra kialakított biomassza kazánt használnia. Ez valóban megújuló és környezetbarát energiafelhasználás.

Fűtésszerelés: miért kell a jó szakember?

Oszlassunk el egy tévhitet: a fűtésszerelők vagy a kazánok szervizelői nem azért ajánlják erősen, hogy minden évben, még a hideg idők beállta előtt mindenki vizsgáltassa át fűtési rendszerét és a kazánját, mert ez valami „úri huncutság” lenne. A fűtési rendszer és benne a kazán az évek során, használat közben kopik, elkoszolódik, kormozódik, netán már nem működik biztonságosan. Ezért érdemes szakembert hívni, akiben megbízunk, aki ismeri a szakma csínját-bínját, mert nemcsak a pénztárcánk, hanem az egészségünk, rosszabb esetben az életünk lehet a tét. A felkészült fűtésszerelő vagy a szervizes ráadásul tisztában van az új technológiákkal, az esetleg megváltozott jogszabályokkal, így akár közvetve is megtakarítást tudnak elérni számunkra.

Január 1-jétől lép életbe az a belügyminisztériumi rendelet, amely az állami, önkormányzati épületek energetikai felújításával kapcsolatban határozza meg a szigetelések mértékét. A meghatározott mérték – a skandináv államokat nem figyelembe véve – Európa legszigorúbb szintjét fogja jelenteni. Az állami intézményeknél esedékes energetikai felújítás során 2015. január 1-jétől már az új határértéket kell figyelembe venni.

Talán a józan hétköznapi gondolkodás is elegendő ahhoz, hogy a lakástulajdonosok belássák, rezsicsökkentés ide vagy oda, az energiatakarékossághoz a fűtés korszerűsítése is elengedhetetlen, még akkor is, ha esetleg megtörtént a hőszigetelés.

Fűtéskorszerűsítésre 1 milliárd, nyílászárók cseréjére 1,1 milliárd, háztartási gépek cseréjére 627 millió forint kerül meghirdetésre. A pályázat célja az energiahatékonyság növelése is, vagyis az, hogy egy egység energiából pl. több hő legyen előállítva. A legnagyobb elnyerhető összeg fűtéskorszerűsítés esetén 650.000, ablak- és ajtócsere esetén 500.000, háztartási gép cseréje esetén 35.000 forint. Szakértők szerint 3000-4000 fűtéskorszerűsítés valósítható meg a várható pénzkeretből. A kiírás megjelenése után 30 napos felkészülési idő lesz az első beadásig. Már most jelezzük olvasóinknak, hogy várhatóan a beadás első napján be kell adni a pályázatot ahhoz, hogy a valószínűleg többszörös túljelentkezés ellenére esélyes legyen valaki.

Az elmúlt napokban több helyen is lehetett olvasni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kihirdette fűtéskorszerűsítési lakossági pályázatát, melynek deklarált célja a kazán és radiátorok cseréjével az energiahatékonyság növelése a klímavédelem, azaz a szén-dioxid kibocsátás és a szálló por csökkentése.

Az MMK Épületgépészeti Tagozat közleménye
A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata minden épületgépész és kéményseprő álláspontját közvetítve kijelenti, hogy a szakma jó ideje egységesen küzd azért, hogy minden nyílászárócsere átgondoltan és ellenőrzötten történjék! Amennyiben ugyanis szűklátókörűen csak az energiatakarékosság szempontjaira figyelünk, akkor jöhet a fejfájás, a penészesedés, a CO-mérgezés, és a legrosszabb esetben a TRAGÉDIA.

3. oldal / 6

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben