Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

Május 20-ig lehet pályázni a konvektorcsere programra

A több éve sikeresen működő Otthon melege program májusban tovább folytatódik, ezúttal konvektor cserére lehet pályázni, amelynek a keretösszege 2 milliárd forint lesz.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kétmilliárd forintos kerettel, 60 százalékos támogatási intenzitással, és pályázónként maximum 750 ezer forintos elnyerhető összeggel írta ki a pályázatot. Az alprogram keretében a konvektorok cseréje mellett a teljes fűtési rendszer korszerűsítésére is lehet pályázni. A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával. A pályázatra csak olyan természetes személyek jelentkezhetnek, akik vagy a beruházással érintett ingatlanban tulajdonjoggal rendelkeznek, vagy önkormányzati tulajdonban lévő bérlakásnak érvényes bérleti szerződéssel rendelkező bérlői. Egy magánszemély csak egy épület vagy lakás vonatkozásában kaphat támogatást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a támogatásban részesülő kérelmek száma maximum 4000 darab lehet. A tervezett energia megtakarítás 25 400 000 kWh/év, a tervezett CO2 megtakarítás pedig 5 150 000 kg/év.

Elszámolás és követelmények

 A támogatás folyósítása minden esetben a beruházás befejezése után történik. A támogatás minimális mértéke az elszámolható bruttó költségek 10 %-a, de minimum 50.000 forint. Maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 %-a, de maximum 750.000 forint. A projekt keretében a gázkonvektor készülékek bruttó 160.000 Ft egységáron számolhatóak el. Amennyiben egy készülék ennél magasabb áron kerül beszerzésre az nem elszámolható költségnek minősül. A pályázat keretében kizárólag olyan gépészeti korszerűsítések támogathatóak, melyek egyértelműen megakadályozzák a szén-monoxid mérgezés veszélyét és egyben megfelelnek a hatályos a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezésekre, és a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásoknak.

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben