Fűtéskorszerűsítés, fűtésszerelés, gázszerelés, napkollektor rendszerek

A földgáz eltűnik az új építésekből

Németországban az új lakóépületek tervezésénél a földgázzal való fűtés erőteljesen veszít a jelentőségéből.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal közlése szerint ugyanis a 2022 első félévében engedélyezett lakóépületek (kereken 60.200 lakás) mindössze 16,2 %-át tervezik földgázzal fűteni. Ez az arány 2019 első félévében, amikor 58.000 lakást engedélyeztek, még 39,9 % volt, vagyis három év alatt a földgázzal fűtendő lakások száma kevesebb mint a felére csökkent.  A földgáztól való elszakadás egy hosszabb ideje tartó trended követ. Az ukrajnai háború, és az ezzel összefüggő gázhiány eddig az időpontig még nem egyértelműen tükröződik a földgáz nagyarányú visszaszorulásában.

A Németországban már elkészült lakóépületek esetén is folyamatosan csökkent a földgázzal fűtött lakások aránya. 2021-ben ez az arány már csak 34,3 % volt, míg 2020-ban 39,0 %, 2019-ben pedig 41,9 %. A 2021-ben elkészült lakóépületek több mint a felét (55,1 %-át) teljesen, vagy legalább részben megújuló energiával fűtik.

A fűtéseknél a megújuló energiaforrások közé tartoznak a hőszivattyúval hasznosítható geotermikus, és környezeti energiák, a napenergia, a fa (például pelletkazánokban eltüzelve), a biogáz, a biometán és az egyéb biomassza. A hagyományos energiahordozók közé tartozik az olaj, a gáz és az elektromos áram. A távhő egy olyan speciális energiahordozó, amelyet a német statisztikákban sem a megújulókhoz, sem a hagyományos energiahordozókhoz nem számolnak hozzá.

Forrás: www.haustec.de

Cégkereső

 

Keresés a cikkekben